Várpalotai fények

A kiállítás 2007 január 12.-én nyitott meg a Várpalotai helyőrségi Klubban. 60 db kép lett kiállítva, de itt közzéteszem az összeset, melyből válogattam. Az nap rettenetes szél volt. Később sokat gondolkodtam azon, hogy ezek az emberek sohasem voltak tisztában azzal, hogy hol is élnek és ezt a szépséget nap mint nap ajándékba kapták a csodálatos fényekkel együtt. idejüket annyira lekötötte a nagy "megélhetési játszma", hogy csak kevesen álltak meg ezt végiggondolni.

bankett1 bankett2
bankett3 bankett4

A kiállítást szerény bankett kísérte melyet szintén az én költségemre sikerült megrendezni. A képek előhívásai is a sovány bukszámat vékonyították. Azért örültem annak, hogy nem gondolják pár percre, hogy gyütt-ment vagyok. Volt zene és vers, lelkes közönség és polgármesteri beszéd. A fotós szakma kiemelkedő képviselői is tiszteletüket tették. Köszönöm mindenkinek, hogy ilyet fényképezhettem. A kiállítás néhány képét a testvérvárosok kapták ajándékba, majd a tetemes kollekció talán még mindig megnézhető a Várpalotai polgármesteri hivatalban, mert a városnak ajándékoztam.

bankett5 bankett6
bankett7 bankett8

Mindig tudtam, hogy a művészetért a magamfajta, protekció nélküli senki háziaknak soha nem jár semmi. Életem részének tartottam ezt a szegényes kiállítást és ma is forduló pontként tekintek erre a néhány évre, amely alatt megkíséreltem képeket készíteni egy olyan világról amely azóta nincs többé.

bankett9 bankett10

bankett11

Németh Árpád polgármester

bankett12

Soltész Rezső aFoto Video magazin tulajdonosa és Háryné Orsi rendező fővédnök

bankett13

Dr Erdész Károly /az év fotosa 2006/ Vp.Fotoclub elnöke

bankett14

kepekbutton